Kedves olvasó Én lennék az a bizonyos barátnő akiről már olvashattatok. Amint már említették páran nem azért hoztuk létre ezt az oldalt mert valakit bántani akarunk, csupán mesélni a megpróbáltatásainkról amiken keresztül megyünk, mentünk....

Nőből vagyok és hát nem mondhatnám h az a tipikus rendmániás lennék, de sajnos rá kellett jönnöm h én maga a pedantéria mintapéldánya vagyok kedves lakótársunkhoz képest. Nem tudom kedves női olvasóink mennyi időnként mosnak konyha ruhát, de én anyukámtól azt tanultam h hetente egyszer nem árt kicserélni/kimosni, na most a blogunk főhősnője eme tevékenységre sajnos nem képes, a konyharuha akkor van kimosva ha én ezt megteszem. Nyáron nem laktunk itt az albérletben hanem otthon voltam a szüleimmel, mielőtt kiköltöztem volna a nyárra rendes kislány révén kimostam magam után, eltakarítottam, és rendet hagytam, nyár végén mikor költöztem vissza észleltem h amit én rendesen itthagytam annak semmi nyoma, a konyharuhák azóta folyamatos használatban voltak, de mosva sajnos egyszer sem, a mosogató mellett a csöpögtetőben sárgás-barnás zselé szerű "víz" úszott, melynek olyan szaga volt h sajnos öklendezni kezdtem. Remélem nem éppen a reggeli közben sikerül eme történetet olvasni.... Úgy érzem mára elég lesz a sokkolásból.... Amint ismerem kedves lakótársam úgyis nem soká visszatérek egy hasonló történettel. Addig is kellemesebb napot mint a mieink.

A bejegyzés trackback címe:

https://ubsz.blog.hu/api/trackback/id/tr391421823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása