Mivel már úgyis rég írtam, és az elmúlt pár napban történtek dolgok, kihasználom az alkalmat, és megosztok veletek egy történetet.

Történt hogy hősnőnk még a nyáron beszerzett magának egy ölebet. Azzal nincs is semmi gond, hogy bár a kutya "fajtiszta" (kár, hogy ezt a fajt még senki nem fedezte fel; nálunk csak játszótéri keveréknek hívják az ilyen kutyákat), buta, mint a kő. De tényleg. Legalább olyan egyszerű, mint egy faék, és kb annyi esze van, mint egy marék szárított lepkének. Ez persze nem az eb hibája, mivel nevelés híján minden kutya ilyen lenne. A nevelés hiányáról csak annyit, hogy ha olyanja van, gond nélkül rámorog, vagy vicsorog a gazdájára. Na itt kéne úgy helyretenni, hogy többet ne jusson eszébe ezt megtenni.De mint mondtam, a baj nem is a kutyával van, mer az úgy ahogy, de kezelhető. a lényeg, hogy nem rég vett neki új hámot. Került, amibe került, lényegtelen. Na most, tegnap kimentünk kicsimmel (Vadvirág) a konyhába, és látjuk hogy a kutyahám az asztalon dekkol, ahol más ember, mármint az értelmesebbje, enni szokott. Kicsim ezen fel is húzta magát, és azzal a lendülettel a hám repült a földre. Amikor hősnőnk hazaért a munkából este, és meglátta, hogy a hám a földön van, jött egyből a rinya, meg a pampogás, hogy kicsim tette-e le a földre az említett tárgyat. Mi pedig az igazat megvallva, a tudtára adtuk, hogy igen. Erre kitört a hiszti, hogy neki nincs több ezer forintja egy új hámra, ha a kutya szétrágja. Mi meg közöltük, hogy talán nem kellene a hámot, ami mellesleg csak éjszakára kerül le az álaltról, mivel napközben lusta fel-le adogatni rá, az asztalon tárolni, ahol mások étkeznek.tudjátok mi volt a reakció? Az, hogy márpedig ő igenis ott fogja tartani. Mert ugye nem lehet a hűtőre tenni, vagy bárhova máshová, csak az asztalra. LOL. Igen, jól gondolod kedves olvasó: vannak még igénytelen, tapló parasztok a földön, akik oda szarnak, ahol esznek. Nem tudom hogy végül milyen okból, önszántából, vagy a pasija beszélt vele, de a hám reggelre lekerült az asztalról a székre. Végre valami, amiért nem fölöslegesen jártattuk a szánkat kicsimmel.

A másik dolog, amiért felkaptam ma a vizet, az volt, hogy elmentem reggel fürdeni. Ezzel még nem is volt gond, de amikor elkezdtem keresni a borotvámat, és a borotva gélt, észleletem, hogy nincs a mosdó szélén, ahol általában tartani szoktam. Elkezdtem hát nézelődni. Nem telt sok időbe, meg is találtam a cuccaimat. A borotvagélt, besuvasztva az ő cuccaik közé, mint pl hajhab és társai, illetve a borotvámat, ami a szekrényben figyelt, a lény pasijának borotvája mellett. Mivel most nem tartózkodik itthon, így nem tudtam megkérdezni tőle, hogy ezt hogy gondolta, és hogy milyen alapon nyúlkál a cuccaimhoz, és pakolgatja őket különböző helyekre, de szerintem, ha hazaért fel fogom tenni neki ezt a kérdést. Főleg, hogy ha mi csinálnánk ilyet a barátnőmmel, egyből jönne a pampogás meg a rinyálás ezerrel. De semmi gond. Kicsimnek és nekem eléggé tele van már a hócipőnk ezzel a lénnyel, mert másképp nem nagyon tudnám definiálni ezt a kultúrális, és higiéniális szempontból embernek egyáltalán nem nevezhető valamit. Zárom is a soraimat, mert még a végén agyfaszt kapok az idegtől. Remélem sikerült ismét megbotránkoztatnom és elgondolkodtatnom téged, kedves olvasó, ezzel a történettel, és belátod, hogy bár a 21. században élünk, vannak még kőkori bunkók a földön, akiken nem lehet változtatni, mert sem a szép szó, sem a lebaszás nem jut el az agyukig. Mára ennyi volt, de jelentkezek még, ha úgy alakulnak a dolgok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.