Ahogy a címben is olvashatjátok, egy sajnálatos, és igen szomorú hírt kell veletek közölnöm (már akinek az :P).

Kedves barátaim hosszú és nehéz döntés után úgy határoztak, hogy elhagyják a régi lakhelyüket, mármint az albérletet. Nehéz elválás után, mely könnyekkel teli volt, a mai napon végleg eljöttek, és egy új helyen raktak fészket.

Szóval a friss történetek innentől már nem jönnek olyan könnyedséggel, már csak az emlékeinkben él, és a régi kis meséket fogjuk itt megosztani.

Mivel már úgyis rég írtam, és az elmúlt pár napban történtek dolgok, kihasználom az alkalmat, és megosztok veletek egy történetet.

Történt hogy hősnőnk még a nyáron beszerzett magának egy ölebet. Azzal nincs is semmi gond, hogy bár a kutya "fajtiszta" (kár, hogy ezt a fajt még senki nem fedezte fel; nálunk csak játszótéri keveréknek hívják az ilyen kutyákat), buta, mint a kő. De tényleg. Legalább olyan egyszerű, mint egy faék, és kb annyi esze van, mint egy marék szárított lepkének. Ez persze nem az eb hibája, mivel nevelés híján minden kutya ilyen lenne. A nevelés hiányáról csak annyit, hogy ha olyanja van, gond nélkül rámorog, vagy vicsorog a gazdájára. Na itt kéne úgy helyretenni, hogy többet ne jusson eszébe ezt megtenni.De mint mondtam, a baj nem is a kutyával van, mer az úgy ahogy, de kezelhető. a lényeg, hogy nem rég vett neki új hámot. Került, amibe került, lényegtelen. Na most, tegnap kimentünk kicsimmel (Vadvirág) a konyhába, és látjuk hogy a kutyahám az asztalon dekkol, ahol más ember, mármint az értelmesebbje, enni szokott. Kicsim ezen fel is húzta magát, és azzal a lendülettel a hám repült a földre. Amikor hősnőnk hazaért a munkából este, és meglátta, hogy a hám a földön van, jött egyből a rinya, meg a pampogás, hogy kicsim tette-e le a földre az említett tárgyat. Mi pedig az igazat megvallva, a tudtára adtuk, hogy igen. Erre kitört a hiszti, hogy neki nincs több ezer forintja egy új hámra, ha a kutya szétrágja. Mi meg közöltük, hogy talán nem kellene a hámot, ami mellesleg csak éjszakára kerül le az álaltról, mivel napközben lusta fel-le adogatni rá, az asztalon tárolni, ahol mások étkeznek.tudjátok mi volt a reakció? Az, hogy márpedig ő igenis ott fogja tartani. Mert ugye nem lehet a hűtőre tenni, vagy bárhova máshová, csak az asztalra. LOL. Igen, jól gondolod kedves olvasó: vannak még igénytelen, tapló parasztok a földön, akik oda szarnak, ahol esznek. Nem tudom hogy végül milyen okból, önszántából, vagy a pasija beszélt vele, de a hám reggelre lekerült az asztalról a székre. Végre valami, amiért nem fölöslegesen jártattuk a szánkat kicsimmel.

A másik dolog, amiért felkaptam ma a vizet, az volt, hogy elmentem reggel fürdeni. Ezzel még nem is volt gond, de amikor elkezdtem keresni a borotvámat, és a borotva gélt, észleletem, hogy nincs a mosdó szélén, ahol általában tartani szoktam. Elkezdtem hát nézelődni. Nem telt sok időbe, meg is találtam a cuccaimat. A borotvagélt, besuvasztva az ő cuccaik közé, mint pl hajhab és társai, illetve a borotvámat, ami a szekrényben figyelt, a lény pasijának borotvája mellett. Mivel most nem tartózkodik itthon, így nem tudtam megkérdezni tőle, hogy ezt hogy gondolta, és hogy milyen alapon nyúlkál a cuccaimhoz, és pakolgatja őket különböző helyekre, de szerintem, ha hazaért fel fogom tenni neki ezt a kérdést. Főleg, hogy ha mi csinálnánk ilyet a barátnőmmel, egyből jönne a pampogás meg a rinyálás ezerrel. De semmi gond. Kicsimnek és nekem eléggé tele van már a hócipőnk ezzel a lénnyel, mert másképp nem nagyon tudnám definiálni ezt a kultúrális, és higiéniális szempontból embernek egyáltalán nem nevezhető valamit. Zárom is a soraimat, mert még a végén agyfaszt kapok az idegtől. Remélem sikerült ismét megbotránkoztatnom és elgondolkodtatnom téged, kedves olvasó, ezzel a történettel, és belátod, hogy bár a 21. században élünk, vannak még kőkori bunkók a földön, akiken nem lehet változtatni, mert sem a szép szó, sem a lebaszás nem jut el az agyukig. Mára ennyi volt, de jelentkezek még, ha úgy alakulnak a dolgok.

Sziasztok.

Ma mai történet a következő; Amikor ma hazaértünk egy kiadós bulizás után eltökéltem h kicsit rendet teszek a szobánkban.... Hamusokat kiürítem, üres dobozokat kidobom, ilyesmi... Mikor kihaladtam a honyhába észleltem h a kuka sajnos tele van, amikor kivettem a zsákot akkor történt az igazi felismerés mekkora retek is van abban a bizonyos szekrényben. Sikerült megállapítanom kedves főhősünk szavaiból h az a szekrény kb akkor volt utoljára kitakarítva mikor beköltöztek (kb.3éve). Ezen felbuzdulva nekiálltam kitakarítani, elővettem egy műanyag tálat, tele engedtem forró vízzel és raktam bele nem kevés fertőtlenítőt. Mire sikerült kitakarítanom a szekrényt a tálban a víz fekete színű volt, de rájöttem h a szekrény belseje fehér színű... Na mikor végeztem kicsit jobban körülnéztem és megláttam h a pult olyan mintha ráhánytak volna és 2napig hagyták volna száradni (3napja főztem utoljára és akkor mindent letakarítottam amit lehet és rendben hagytam a konyhát). Újra erőt vettem magamon és elkezdtem sikálni, 2 órával később már azt tudtam mondani h ez nam a farkasember konyhája... Kiváncsi leszek vajon mikor kell újra renoválni a konyhának nevezett helyet, azért nevezem így mert sajnos nálunk ezt a helyiséget inkább hívnák trágyadombnak. Úgy érzem mára is pont eléggé lesokkoltam mindenkit, szóval inkább elbúcsúzom. További kellemes estét Mkinek és jó szórakozást.

 Sziasztok kedves bloggerarcok, szép jó estét kívánok!

Kedves barátaim meghívtak, hogy osszam meg nehéz hónapok alatt keservesen megszerzett tapasztalatomat eme lénnyel kapcsolatban.

Megmondom őszintén, bennem sokkal mélyebb nyomott hagyott eme humanoidnak titulált sejthalmaz szociális tevékenysége, sem a külseje vagy higiéniás tevékenysége vagy annak hiánya. Bár terjengtek társaságunkban olyan pletykák, hogy valamikor idő előtt előtt.. valamikor normális volt, de mi természetesen ezt az állítást sose tartottuk megalapozottnak. Ami velem történt ill "velünk" (velem és a humanoiddal) az minimum egy Móuniká show-t megérne. Ill számomra nem, mert tökéletesen nem érdekel. Történt egyszer, hogy főhősünk barátokat szeretett volna. És ezt úgy tervezte elérni, hogy mindenkinek azt mondja, amit hallani szeretne, és mindenkinek azt az embert szidja, akit az éppen utál. Így lett hogy egy rövidke időre mindenki megkedvelte. Aztán borult a terv, nem volt elég elővigyázatos, és kiderült álnok csele, ugyanis mások hallották ahogy osztja épp az észt. Hát így megy ez, minden csillag így jár, felragyog, világít egy darabig, aztán nyomtalanul eltűnik. Na neki az első kettő remekül sikerült, csak ezzel az eltűnéssel van gondja. De azt hiszem, ebben a témában a lakótásai már sokkal kompetensebbek, (meg amúgy is megyek aludni) majd még írok!

További szép jó estét kívánok, legyen mindenkinek olyan, mint amilyennek szeretnétek!

üdv SarahS.

Kedves olvasó Én lennék az a bizonyos barátnő akiről már olvashattatok. Amint már említették páran nem azért hoztuk létre ezt az oldalt mert valakit bántani akarunk, csupán mesélni a megpróbáltatásainkról amiken keresztül megyünk, mentünk....

Nőből vagyok és hát nem mondhatnám h az a tipikus rendmániás lennék, de sajnos rá kellett jönnöm h én maga a pedantéria mintapéldánya vagyok kedves lakótársunkhoz képest. Nem tudom kedves női olvasóink mennyi időnként mosnak konyha ruhát, de én anyukámtól azt tanultam h hetente egyszer nem árt kicserélni/kimosni, na most a blogunk főhősnője eme tevékenységre sajnos nem képes, a konyharuha akkor van kimosva ha én ezt megteszem. Nyáron nem laktunk itt az albérletben hanem otthon voltam a szüleimmel, mielőtt kiköltöztem volna a nyárra rendes kislány révén kimostam magam után, eltakarítottam, és rendet hagytam, nyár végén mikor költöztem vissza észleltem h amit én rendesen itthagytam annak semmi nyoma, a konyharuhák azóta folyamatos használatban voltak, de mosva sajnos egyszer sem, a mosogató mellett a csöpögtetőben sárgás-barnás zselé szerű "víz" úszott, melynek olyan szaga volt h sajnos öklendezni kezdtem. Remélem nem éppen a reggeli közben sikerül eme történetet olvasni.... Úgy érzem mára elég lesz a sokkolásból.... Amint ismerem kedves lakótársam úgyis nem soká visszatérek egy hasonló történettel. Addig is kellemesebb napot mint a mieink.

Üdvözlök minden kedves olvasót!

Először is had mutatkozzak be....Én a méltán ünnepelt szerzők barátja vagyok, közös ismerősünk előtti "tiszteletünk" toteme ez a blog.

Az ötlet, mely szerint ezt osszuk meg másokkal is, egy szép napsütötte éjszakán fogant :D Mindenki tudja hogy születnek az ilyenek :))) Mégis úgy gondolom brilliáns volt, de persze ezt nem nekem kéne eldöntenem.

És akkor térjünk is a lényegre, ami pedig mi más lehetne, mint a főszereplő hölgyemény....vagy mi. Azon "szerencsések" közé tartozom, akik jó rég ismerik őt, és hogy a közönség jobb képet kaphasson, meg kell osztanom pár információt, a félreértések elkerülése végett.

Belőlünk nem az szól, hogy gonosz emberek módjára együtt akarjuk itt utálni, sokkal inkább megdöbbenésünket így fejezzük ki, hiszen hozzá hasonló embert én nem is ismerek.... Én személy szerint elismerem, volt idő mikor a barátomnak tekintettem, sőt, nagyon jóban voltunk. Az őket ért sérelmektől még én védtem, azonban új szelek fújnak. Kiderült, hogy a keblemen kígyót melengettem, és mikor ezt a tényt felismertem, kinyílt végre a szemem. Megláttam milyen ember is valójában, és őszinte legyen azóta se az utálat szól belőlem, sokkal inkább a szánalom, és sajnos olykor az undor.

Így örömmel osztom meg az általám megélt kis történeteken a publikummal, mások és saját örömömre :)

Hát, a mai napom se semmi eddig. Reggel nekiálltam, mondom kitakarítom a szobámat, meg felmosok, aztán nyugodtság lesz békével. Így is volt egy darabíg, majd a kedvenc lakótársunk, gondolom sejtitek, hogy ki, beszambázik nekem a szobába, és megkérdi, hogy hogy szoktam én mosogatni, meg mikor. Hű, gondoltam magamban, ezt inkább nekem kéne kérdezni, tekintettel arra, hogy van hogy 4 napig egyedül mi mosogatunk barátnőmmel a lakásban, de non-stop, és ha ne adj isten hétvégén itt marad 2 bögre, tuti, hogy vasárnap megvár, mert ő aztán baszik elmosni utánnunk bármit is, nem hogy két bögrét. Gondolataimat szavakba is öntöttem, aminek az lett az eredménye, hogy megtudtam, hogy ő valójában mennyit takarít itthon, miközben mi egész nap csak a számítógép előtt ülünk. Nem tudom, hogy ezt álmodta, vagy valamelyik filmben látta, esetleg egy mesekönyből olvasta magának, mert amit előadott, az olyan távol áll a valóságtól, mint Fidel Castro az imperializmustól. De most komolyan: bárki, aki ismeri őt, kiröhögné, ha ezt a sztorit előadná. De mit is várhatnék egy olyan embertől, akinél anyám mosópora intelligensebb?? De száz szónak is egy a vége, viccnek jó volt, meg arra, hogy megfájduljon tőle a fejem. Zárom soraimat, lehet ma még jelentkezek, mivel az ördög soha nem alszik, és tuti lesz még ma valami aranyköpése, tekintettel arra, hogy a csaj IQ-ja kb annyi mint Győzike Show-ban a Goethe idézet.

Na szóval. Főhősünk egy kisvárosi "háziasszony" aki történetesen elég érdekes jelenség. A csapzott haj és vézna testalkat még nem lenne gond, de ehhez párosul a 270 fokos szög befogására alkalmas látást biztosító szempár. Félreértés ne essék, nincs gondom a testi fogyatékosokkal, de öcsém, amikor valaki ezt arra használja, hogy kémlel mindent, amit lát, hát azért elég gáz. De most komolyan; Spy the Ghost hozzá képest picsafüst. A spytime meg teljesen új értelmet nyert a számomra, mióta ismerem. De ez csak a jéghegy csúcsa. Míg más, normális emberi lényeknél természetes, napi tevékenység a fűrdés, addig hősnőnk jó, ha hetente 4x iktatja be beosztásába eme higiénés tevékenységet. Tegyük hozzá, hogy egy közkedvelt gyorsétterem láncnál dolgozik, ahol az olaj és egyéb dolgok beleeszik magukat az ember hajába, és egyéb testrészeibe. Amikor nem használja ki a fürdőszoba nyújtotta lehetőségeket, legjobb barátját, a tubusba zárt felfrissülést választja (értsd dezodor). Na erre mondják a szüleim, hogy attól hogy a szart megcukrozod, még szar marad.

Elöljáróban egyelőre ennyit, mert ebből gondolom mindenki képet alkothat hősnőnk külsejéről, és mentalitásáról, a többit majd később leszűritek.

A történet, amit e blogban leírok, egy vidéki iparvárosban játszódik. Nem is inkább történet ez, hanem történetek sokasága, ami velem és barátnőmmel esett meg az albérletünkben az egyik albérlőtársammal. Róla fog szólni a blog, és legyen ez elrettentő, tanulságos példa arra, hogy mit és hogyan ne tegyünk az életben, ha szeretnénk barátokat.